Moldova nem az a hely, ahová az ember elsőként tervez utazást, és őszintén szólva, engem is inkább a kíváncsiság vonzott ide. Egy kicsit olyan érzés volt, mintha visszarepültem volna az időben: szovjet hangulatú épületek, hatalmas terek, lassan fejlődő, de mégis bájos főváros. Ha valaki szereti az eldugott, kevesek által ismert helyeket, akkor Moldova tökéletes úti cél.
Ez a kicsi kelet-európai ország Románia és Ukrajna között fekszik, és Európa egyik legkevésbé látogatott országaként tartják számon. A főváros, Chișinău (ejtsd: Kisinyov), nem egy tipikus turistaparadicsom, de épp ez adja a varázsát. Moldova leginkább a borairól híres, és ha már itt jár az ember, kár lenne kihagyni a hatalmas borospincéket.
Chișinău – Szovjet múlt és zöld parkok
A főváros első ránézésre nem túl látványos: szovjet stílusú épületek, széles sugárutak és rengeteg beton. De ha az ember kicsit jobban körülnéz, akkor rátalálhat a parkokra, a helyi piacokra és az egészen jó éttermekre.
Látogatásom első napján éppen egy zenei fesztivál zajlott a belvárosban, rengeteg emberrel, utcai árusokkal és élőzenével. Nem erre számítottam, de jó volt látni, hogy a városnak van egy vidám, fiatalos arca is.

Chișinău látnivalói – Mit érdemes megnézni a fővárosban?
A városnézést érdemes a Katedrális parknál kezdeni, ahonnan könnyen elérhetők Chișinău legfontosabb látnivalói.
Katedrális park és környéke
Chișinău belvárosának központi része ez a park, ahol mindig sok a helyi lakos – sétálnak, beszélgetnek, vagy egyszerűen csak üldögélnek a padokon. Itt található a Nativity Cathedral. A város kihagyhatatlan látnivalója. A 19. század elején épült klasszicista stílusban, és Chișinău legjelentősebb ortodox temploma. Bár kívülről elég letisztult, belül színes freskók és arany díszítések fogadnak.
A park másik jellegzetes eleme a Diadalív, amit az orosz-török háború emlékére építettek. Mellette magasodik Moldova kormányépülete, így ha hétköznap érkezik az ember, könnyen belefuthat néhány öltönyös politikusba is.

Ștefan cel Mare sugárút és park
A város főutcája, a Ștefan cel Mare sugárút, elegáns épületekkel és fontos intézményekkel van tele. Itt található a Nemzeti Opera és Balettszínház, valamint a Moldovai Nemzeti Múzeum, ahol a moldáv történelem és kultúra fontos darabjai láthatók. A sugárút mellett terül el a Ștefan cel Mare park, amelynek közepén a híres moldáv fejedelem, Ștefan cel Mare szobra áll.
Mileștii Mici – A világ legnagyobb borospincéje
Moldova talán nem az első ország, ami az emberek eszébe jut, ha borokról van szó, pedig itt évszázadok óta zajlik a borkészítés. Az ország éghajlata és termőföldje ideális a szőlőtermesztéshez, és a moldávok mindig is büszkék voltak a boraikra. A Milestii Mici pince ennek az örökségnek az egyik legikonikusabb helyszíne – nemcsak a hatalmas mérete miatt, hanem azért is, mert egykor háborús időkben itt rejtették el a moldáv borászat legféltettebb kincseit.
2005-ben a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, mint a világ legnagyobb borospincéje. A több mint 200 km hosszú alagútrendszerben több mint 2 millió palack bort tárolnak, és a legértékesebb tételeket még ma is külön, elzárt szekciókban őrzik.
A pincét csak vezetett túrával lehet meglátogatni. Egy helyi vezető kísért végig, mesélt a borászat történetéről, a különböző borfajtákról, és természetesen néhány legendáról is, amelyek a pince mélyén szunnyadó palackokhoz kötődnek.

Orheiul Vechi – Sziklákba vájt történelem
Chișinăuból bérelt autóval indultam neki a moldovai vidék felfedezésének, és az első állomás az Orheiul Vechi volt, amely az ország egyik legismertebb nevezetessége. Ez egy hatalmas sziklafalba vájt kolostor, amely gyönyörű kilátást nyújt a környező tájra.
A kolostor története a 13. századra nyúlik vissza, és a mai napig élnek itt szerzetesek. A legjobb rész az, amikor az ember kiáll a szikla szélére, és csak nézi az alatta kanyargó folyót.

Tipova – Séta a Dnyeszter partján
A Dnyeszter folyó partján található Țipova kolostor Kelet-Európa egyik legnagyobb barlangkolostora. A sziklákba vájt cellák és templomok évszázadok óta szolgálnak zarándokhelyül. A festői táj és a történelmi hangulat miatt érdemes felkeresni, ha valaki Moldova kevésbé ismert kincseit szeretné felfedezni.

Összegzés
Moldova egy olyan ország, amelyet sokan figyelmen kívül hagynak, pedig tele van érdekességekkel. Chișinău szovjet hangulata, a borászatok történelme és a vidéki tájak különleges atmoszférája mind hozzáadnak ahhoz az élményhez, amit itt átélhet az ember. Orheiul Vechi egyedisége, Tipova nyugalma és festői szépsége miatt érdemes a fővároson túl is felfedezni Moldovát.
Nekem meglepő volt, hogy ennyire kevés turista jár erre. Moldova egyike azoknak az országoknak, ahol a hagyományos vidéki élet még nagyon is él.
Ha valaki szereti az érintetlen vidékeket és az autentikus helyeket, akkor Moldovát érdemes felvenni a bakancslistára.
Galéria

























